Politika és Élet
Politika, Élet, Stílus

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Az Európai Uniónak elnökként Tony Blairre van szüksége. A korábbi brit miniszterelnök kemény politikus, aki, ha megválasztják, súlyos szereplője lehet az EU alakításának. Az Európai Unió pont ezt igényli.

 

Az EU-nak politikai ügyekre kell koncentrálnia. Olyan ügyekre, amelyek manapság félre vannak söpörve, de ettől még beszélni kellene róluk.

 

A legutóbbi válság, amely 2007 óta bontakozott ki, megmutatta, hogy a világ Európát egységes egészként kezeli. Az afganisztáni háború pedig világossá tette, hogy Európa katonailag aktív. Az izraeli –palesztin konfliktus és az iráni nukleáris krízis pedig az európai kormányok koherens külpolitikájának teljes hiányát hozta a felszínre.

Európa a globális szereplővé válás küszöbére jutott. A külvilág egységes egységként kezeli, miközben az európai politikusok képtelenek szembenézni ezzel.

Tony Blair egy népszerű figura. Történelme van. Hatással tud lenni a közönségére. Nézzük csak meg az előadói piacot, amelyben egy ember pillanatnyi piaci értékét abban az összegben lehet lemérni, amennyit mások hajlandók fizetni a fellépéséért. Tony Blair Clinton környékére tornászta fel magát, egyike a legjobban fizetetteknek ( 100 ezer dollár alkalmanként).

Ennek az embernek van karizmája. Szexepilje a médiában.

Kemény akaratú és bátor. Van tennivalója. Szemmel láthatóan, mindig van mit tennie. Ez egy olyan ember, aki mérhető sikereket akar elérni.

Európa ilyen embert igények. Egy embert, akinek vannak politikai ambíciói. Aki megtanult politikai konfliktusokat létrehozni és kezelni. Olyan ember, aki nem függ a pozíciótól. Egy ember, aki vágyik egy második nagy körre a politikában.

Nagyképű? Igen.

Szüksége van Európának valakire, aki átlát a brüsszeli diplomácia feje felett,  s képes felülemelkedni a nemzeti érdekeken? Szerintem igen.

Gondoljunk csak a kínaiakra, az indiaiakra, s persze az amerikaiakra. Az EU-t alapból nem veszik komolyan, kivéve a kereskedelmi ügyeket. Az EU politikai erejének növeléséhez egy olyan emberre van szükség, aki az EU erejét képes a világszínpadon megjeleníteni. Ugyanis nincs olyan politikai mechanizmus az EU keretein belül, amely egységes politikai akaratot tudna, akarna kiizzadni magából.

Európának befelé is szüksége van valakire, akitől még az államfők és a miniszterelnökök is elolvadnak, ha felhívja őket.

Blair felelőssége abban rejlik, hogy a szexepiljét közvetlen politikai befolyássá alakítsa. Egy kedves, együttműködő politikus, mint Juncker, a luxemburgi miniszterelnök, kellemes partner lehet a dohányzó asztali beszélgetésekben, de amit Európa igényel, az a nagy duma. Egy nagyszájú, akaratos csávótól, mint Blair.

A politikai együttműködés kialakítása erős politikai akaratot igényel. Giscard D’Estaing és Helmut Schmidt, Mitterand és Kohl kapcsolata azt bizonyította, hogy erős politikai vezetők vizíója élteti az országok közötti politikai együttműködést. Blair nagyon elkötelezett lenne, hogy az elnöki székben valami jelentőset alkosson.

A következő időszakban nem szakpolitikai egyeztetésekre, hanem általános politikai ügyekben való együttműködés erősítésére van szüksége Európának.

 

 

1
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 15 komment érkezett ()

1. delisa
2009. 11. 03. 23:35

Vállanám! :))

Egyetértek: intelligencia, karizma, fellépés, spiritusz, kommunikációs készség... megfelelö elelnpontja lenne Obamának - Putyinnak...

No, de se Sarkozy se Merkel nincs mellette...

2. evianna
2009. 11. 04. 3:11

én is egyetértek.
de nagy az ellentábora - pedig...
sajnos, valószínűbb a holland elnök (mégiscsak alapító tagja a Szerződésnek, az angoloknál meg már legalább 10 éve van egy kiválási törekvés -- vissza a Brit Nemzetközösséghez)

3. ronagyuri
2009. 11. 04. 8:14

Egyoldalú és elfogult kép!
Nem ennyire szép és egyértelmű a helyzet.
Tudom nem lesz népszerű, amit elitista-konzervatívként mondok. Mindenkinek figyelmébe ajánlom a Királynő - The Queen 2006; R.: Stephen Frears, Q.: Helen Mirren (Oscar) - című filmben a királynő beszélgetésére magántitkárával Blair első látogatása előtt (több angol forrás szerint hiteles a történet)!
Ebben a kérdésben (is) egyet tudok érteni Őfenségével erre a posztra egy „született úri-ember” vagy úr-hölgy kellene!

4. delisa
2009. 11. 04. 11:38

3. ronagyuri
Alternativa?
A királynö akkor még nem tudhatta, mi lesz TB-böl...

5. ronagyuri
2009. 11. 04. 12:00

4: Ha megtennéd, hogy nem félig olvasod el a mondókámat! Ott az elején, hogy: „Egyoldalú és elfogult kép!
Nem ennyire szép és egyértelmű a helyzet.”
Nem hiszem, hogy a királynő „véleménye” ilyen kérdésekben egy csipetnyit is változott volna! =))

6. delisa
2009. 11. 04. 12:36

Majd befut egy ír! :)) Mary Robinssonnak van esélye...

7. cselcsabi
2009. 11. 04. 13:10

Tony Blair, Bush és Berlusconi, Murdoch és nagy barátja, hazug, korrupt politikai vezető volt, aki ráadásul nem is volt demokrata. Nem véletlenül lett Gyurcsány Ferenc példaképe.

8. cselcsabi
2009. 11. 04. 13:41

A nagyszájú, akaratos csávókból, a Blairekből, Gyurcsányokból, szerintem ma már az egész világnak elege van. A politika és a duma nem ugyanaz. Legfeljebb Oroszországban.

9. Atlasz
2009. 11. 04. 16:17

Ha királynő, akkor Őfelsége.

10. maximilien
2009. 11. 04. 16:44

ToRy Blair háborús bűnös, bíróság előtt a helye. Egyébként ezt szervezzük is,ld. az alábbi levelet. Rácsmögé a tömeggyilkossal!

BLAIR PRESIDENT OF EUROPE? NO, A WAR CRIMES TRIAL.

Noam Chomsky, Bruce Kent, Baroness Jenny Tonge, Naji Haraj , John Pilger, Haifa Zangana and 3,346 other citizens have today on Thursday 22 October 2009 asked the United Nations General Assembly to uphold the United Nations Charter, The Geneva and Hague Conventions, and The Rome Statute of International Criminal Court and to charge Anthony Charles Lynton Blair with War Crimes in connection with the Iraq War of 2003.

Peter Brierley, whose son was killed in Iraq, said on 9 October to Blair after the St Pauls service " you have blood on your hands" ........... and there is an awful lot of blood, and a catastrophic rise in birth deformities and cancers among the population of Iraq since 2003. As Lord Norman Tebbit said, Blair is " like a vine bearing poisonous fruit, and I see these fruit everywhere". If our Charters, which were fought for by so many, are not upheld today, they will not be worth the paper they are written on, and torture, rendition, hooding, cable ties, cluster bombs, depleted uranium, and smashed homes will be the order of the day.

BWCF – Blair War Crimes Foundation

letter sent to UN 22 Oct 2009

H.E. Dr. Ali Abdussalam Treki

President of the Sixty-fourth session of the United Nations General Assembly

United Nations

New York, NY 10017

October 22nd 2009

Your Excellency,

RE ANTHONY CHARLES LYNTON BLAIR
We, the citizens of the United Kingdom and other countries listed, wish to uphold The United Nations Charter, The 1998 Rome Statute of The International Criminal Court, The Hague and Geneva Conventions and the Rule of International Law, especially in respect of:-

1: 1949 Geneva Convention IV: Article 146
The High Contracting Parties undertake to enact any legislation necessary to provide effective penal sanctions for persons committing, or ordering to be committed, any of the grave breaches of the present Convention.

2: 1907 Hague Convention IV: Article 3
A belligerent party which violates the provisions of the said regulations shall, if the case demands, be liable to pay compensation. It shall be responsible for all the acts committed by persons forming part of its armed forces.

We therefore call on you to indict Anthony Charles Lynton Blair in his capacity as recent Prime Minister of the UK, so long as he is able to answer for his actions and however long it takes, in respect of our sample complaints relating to the 2003 Iraq War waged by the UK as ally to the United States of America.

We are concerned that without justice and respect for the rule of law, the future for us and our progeny in a lawless world is bleak, as revealed by recent US declarations about the use of torture and the events of December 2008 in Gaza show.

The following are our sample complaints relating to the Iraq War 2003-2009:

1: Deceit and conspiracy for war, and providing false news to incite passions for war, causing in the order of one million deaths, 4 million refugees, countless maimings and traumas.

2: Employing radioactive ammunition causing long-term destruction of the planetary habitat.

3: Causing the breakdown of civil administration, with consequent lawlessness, especially looting, kidnapping, and violence, and consequent breakdown of womens’ rights, of religious freedom, and child and adult education.

4: Failing to maintain the medical needs of the populace.

5: Despoliation of the cultural heritage of the country.

6: Supporting an ally that employs 'waterboarding’ and other tortures.

7: Seizing the assets of Iraq.

8: Using inhumane restraints on prisoners, including dogs, hoods, and cable ties.

9: Using Aggressive Patrolling indiscriminately, traumatising women and children and wrecking homes and property.

10: Marking bodies of prisoners with numbers, writing, faeces and other degrading treatment.

11: The use of cluster bombs and other indiscriminate weapons including white phosphorous on "shake and bake" missions.

12: Supporting indiscriminate rocket attacks from F16 fighter planes on women and children in Fallujah in Nov 2004

13: Supporting the shooting up of ambulances and medical personnel in Fallujah in Nov 2004

14: Supporting the expulsion of the entire population of Fallujah save for young men of military age, for a reprisal attack on that city in Nov 2004.

David Halpin, MB, FRCS, Nicholas Wood, MA, RIBA, FRGS, Chris Burns-Cox, MD, FRCP, Joyce Morgan, Sara Wood MA (Oxon), Roslyn Cook, Geoff Evans, Dr. Margaret Evans, Nisar Ali Shah, Michael Culver (actor) and Amanda Culver (artist), Jonathan Cook (Journalist), Euan Donaldson (Film Makers Against War), Dr Nawal Saadawi (writer Egypt), Haifa Zangana (Iraqi woman writer and activist), Edward S Herman, Ph.D (Berkeley USA – professor, writer), Mundher al adhami (academic), Rikki Blue (journalist), Noam Chomsky, John Pilger, Yasmin Alibhai-Brown, David Edwards, Anabella Pellens (translator Argentine), Sarah Case, Angela Baguena (Barcelona), Jenny Wood (academic), Peter Day, Andrew Goodman, David Miller (Professor of Sociology, Strathclyde), Richard Dawkins, Lindsey German, Ben Griffin (former SAS soldier), Dr Kamil Mahdi, Ken Loach, Bruce Kent, Naji Haraj, Malak Hamdan, And 3,463 other signatories, ( cf Blair War Crimes Foundation on line petition)

Issued by Nicholas Wood, Dr David Halpin ( joint secretaries to letter)
PO BOX 64656 NW3 9NG (UK)
www.uruknet.de/colonna-centrale-pagina.php

11. little
2009. 11. 04. 17:29

Nagyon kiabrandito iras. Csodallom hogy ennyien egyet ertenek. Hal Istennek Tony Blair nem lesz az EU elnoke.
Tony Blair az US neokonzervativak aganak huz, es huen szolgalta George W Bush-t.
Hazudtak hogy elkezdhessek az Iraqi haborut, nem tisztelek az ENSZ-t, az Izraeli Palesztin ugyben semmit sem csinalt, nagy hiba lenne ot erre a fontos allas-ra kinevezni.

12. izsak
2009. 11. 04. 19:40

13. basatu
2009. 11. 04. 19:45

Blair egy nagyképű hazug fráter,csak a gyerek gyártáshoz ért.Nagy érdeme a 300 000-nél is több Iraki polgár halála,és az azt követő tömeges gyermekhalált okozó embargó kitervelője.Ő az EU hullagyárosa lenne.Szerintem még időbe elmehet a pokolba mert lehet hogy erővel küldik oda ha önként nem megy./mellesleg tiszta balfogás ez a poszt./

14. koczianpeter (szerkesztő)
2009. 11. 05. 0:39

Izsak!

Elolvastam, tök jó, ami beidéztél.

Az EU előtt álló politikai kihívások azért, bevallom, jobban izgattak: Blair felfogása szerintem hasznosan provokálná az EU-t. Erről is szólt a poszt.

15. ronagyuri
2009. 11. 08. 8:51

13: "csak a gyerek gyártáshoz ért" ez Blairnél elítélendő, míg daliás félistenednél érdem! Igaz tedd hozzá hogy Őfenesége gátlástalan is!

Írja meg véleményét, kérdéseit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.

Hozzászólás:
 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.